Rendelésre érkező beteg frontfogába az orvos gyökértömést kíván behelyezni. Ezt megelőzően a területet izolálja. Az Ön feladata, hogy a műveletnél segédkezzen a beavatkozást végző orvosnak, illetve felkészítse erre újonnan érkezett kollégáját. Készítse fel új kolléganőjét erre a feladatra, és foglalja össze, amit a fogászati izolálással kapcsolatosan tudnia kell!
A felkészítés során az alábbi szempontokra térjen ki:
- az izolálás eszközei, anyagai
- az izolálás célja és esetei a konzerváló fogászatban
- a fogak izolálása, fogtípusok szerint
- speciális teendők a fogínygyulladás és fogágybetegségek esetén
- a fogkő-eltávolítás jelentősége, eszközei, az izolálás szempontjai
Az izolálás eszközei, anyagai
· nyálkendő, mellyel megóvjuk, hogy a páciens ruhájára csöpögjön a nyál vagy egyéb anyag amit a kezelés során használunk.
· nyálszívó ez egy hajlítható műanyag cső amit a beteg nyelve alá helyezünk. Van belőle egyszer és többször használatos. Az utóbbi fémből készül, ezt már kevés helyen használják.
· vattarollni, amit a nagy nyálmirigyek kivezető nyílásához teszünk. Ilyenek az alsó elülső fogak belső felszíne, és a felső fogak buccalis felszíne.
· parotis rollni alsó elülső fogak vestibularis felszínéhez teszünk. Ez két vattarollni hosszának felel meg és egy drót van benne ami álatl hajlítható.
· exhaustor végződés Az exhaustor nagyobb mennyiségű nyál és törmelékek elszívásához szükszéges . Eltartásra is szolgál.
· sebészi nyálszívó
· Bányai-féle vattatekercstartó
· Eggler-féle önműködő vattatekercstartó
· .
Haller-féle kapocs: ezt csak nagy destruált fogak kezelésénél alkalmazzák. Ez egy lapjára hajlított acéllemez két egymás felé néző vége úgy van kiképezve, hogy a homorulataik a megfelelő fogak nyakára illeszkedjenek. A kapocs mindkét szárán szuvas agancshoz hasonló nyúlvány van, amelyek a kapocs felhelyezésekor az előre behelyezett vattatekercset a helyükön tartják. A két szár nyúlványai között gumigyűrű feszíthető ki, így az ínypapillát összenyomva meggátolja a váladékozást. Felhelyezése és eltávolítása kofferdam kapocsterpesztővel történik.
· Dry tips: fogászati nedvszívó lapocska a fültőmirigy (glandula parotis) kivezető csövéhez helyezzük. A feéső 6-hoz kell helyezni a vestibulumba.
· Optra Dam
· Optra Gate
Kofferdám izolálás: (Nyálrekesz) gumilepedő, lyukasztó, kapocs, kapocsterpesztő, keret, papíralátét, sablon, filctoll, olló, flaggs, fogselyem
Előnye: minden nedvességet távoltart, akadályozza az aspirációt, eltartja a lágy részeket,jó rálátást biztosít, a beteg nyálkahártyája nem érintkezik vegyi anyagokkal.
Hátrányai: felhelyezési nehézségek, időigény, fognyaki és parodontális károsodásokat idézhet elő (ha nem megfelelően használjuk), gyerekeknél, fóbiás betegeknél használata akadályokba ütközik, a7-es, 8-as fogaknál az operációs teret beszűkíti.
Az izolálás célja a konzerváló fogászatban:
Célja: a kórokozók és a nyál (nedvesség) távoltartása a kezelt felülettől. Száraz, baktérium mentes közeg biztosítása, jó ráláthatóság a kezelendő területre és a nyál, vér, sulcus váladék, kilégzett levegő távoltartása.
A fogak töméséhez, gyökérkezeléshez stb. egyaránt száraz, baktériumszegény, steril munkaterületre van szükség. Ezért izoláló eszközöket használunk.
Izolálunk:
· tömésnél
· barázdazárásnál
· inlay beragasztásnál
· gyökérkezelésnél
· gyökértömésnél
Speciális teendők a fogínygyulladás és fogágybetegségek esetén
Fogágynak nevezzük a fogakat rögzítő szövetek együttesét.
Részei:
-íny
-gyökércement
-gyökérhártya
-alveoláris csont
A fogágy fejlődéstanilag és funkcionálisan két nagy egységre, gingivára és rögzítő apparátusra tagolódik.
A gingiva betegsége a gingivitis, mely nem veszélyezteti a fog elhorgonyzását és a rágófunkcióit.
A fogágy betegsége a parodontitis, amely több-kevesebb tapadásveszteséggel és maradandó, vissza nem fordítható rágófunkció csökkenéssel jár együtt.
Fogínygyulladás (gingivitis) akkor jön létre, amikor a lepedék (plakk) lerakódik a fogakon, és az ínyen, duzzadást, pirosságot, vérzést és fertőzést okozva az érintett területen.
Ha nem távolítja el ezeket a baktériumokat naponta, felgyülemlenek a fogakon, mérgeket és enzimeket termelnek. Ez gyulladásba hozza a fogínyt, amely a fogakat támasztó csont pusztulását, és a fogak szuvasodását indítja el.
Más tényezők is hozzájárulhatnak a fogínygyulladáshoz:
-
összeszorított őrlés
-
A fogkő károsítja a fogágyat, mert retenciós helyet teremt a baktériumok és ezek toxinjai számára, gyulladást tart fenn.
-
szövetek kiszáradása
-
ólom és ezüst fogtömések
-
hormonális kiegyensúlyozatlanság (különösen pubertás és terhesség idején)
-
szájon át szedett fogamzásgátlók
-
stressz
-
dohányzás, alkohol, gyógyszerek
-
rosszul végezett fogászati beavatkozások
-
szervezet betegségei (Crohn betegség, leukémia, keringési rendellenességek, stb.)
-
étkezés (magas szénhidrát és cukorbevitel vitaminhiánnyal, különösen A, B, C, E vitaminok)
Inygyulladás tünetei:
· ínyszél duzzadt, vérbő
· sötétpiros
· a fogtól könnyen elemelhető
· fájdalmat alig okoz, viszont érintésre vérzik
· A kóros folyamat általában az interdentális papillán kezdődik, s idővel kiterjed az egész ínyszélre.
· A kezdődő ínygyulladás idővel átcsap fogágygyulladásba, ami gyógykezelés nélkül a fogak elvesztésével jár.
· Az íny duzadt, a fogaktól elemelhető, felszíne sima, fénylő.
Parodontopathia klinikai képe:
A klinikai képe nagyon változatos.
Tünetei:
· ínygyulladás
· tasakképződés
· fogmederpusztulás
· fogvándorlás
· foetor ex ore
Sugar-Sallay-féle beosztás szerint a fogágybetegségnek 4 formája van:
1. Gingivitis (ínygyulladás)
2. Parodontitis (fogágygyulladás)
3. Parodontosis (fogágy-elfajulás)
4. Atrophia parodontii (fogágysorvadás)
1. akut specifikus (nem dentalis plakk okozza):
-Gingivitis ulcerosa (Acut necrotisaló ulcerativ gingivitis - ANUG) - fusospirochaeta bacterium
-Gingivostomatitis herpetica – virus
-Coccalis gingivitis - streptococcus
2. krónikus, nem specifikus gingivitisek (plakk okozza):
- krónikus oedemás gingivitis
- krónikus hyperplasiás gingivitis
- krónikus athrophiás gingivitis
Speciális teendők:
1. ki kell deríteni, hogy milyen típusú fogágy betegség áll fenn, hogy van –e a páciensnek bármilyen szisztémás, vagy egyéb betegsége, ami kiválthatta az aktuális panaszt,.
2. A fogágy vizsgálatakor parodontális szondával vizsgáljuk a tasakmélységet.
3. Paradontális index felvétele, diagnosztika. Az íny vizsgálatakor a színét, formáját, felszínét, tapintatát ,a sulcus váladékát, fogkövet, az ínytapadás helyét vizsgáljuk
4. -gyulladás elleni kezelés: lepedék és fogkő eltávolítás – professzionális fogtisztítás, otthoni szájhigiéné megtanítása, plakretenciós tényezők eliminálása, károsodott fogak gyógykezelése
5. sebészi beavatkozás: csontműtét, lágyrész műtét
6. meglazult fogak sinezése
7. szisztémás kezelés
8. hibás rágóműködés korrigálása: becsiszolás
Fogkő eltávolítás jelentősége, eszközei:
Depurálásnak nevezzük azt a professzionális szájhigiénás beavatkozást, amelynek során mechanikai eszközökkel eltávolitjuk a fogak felszínéről a fogkövet és az azzal szerves kapcsolatban lévő dentalis plakkot.
Fogkő:
A dentális plakk meszesedése során jön létre. Kacifikálódott depozítum (plakk). Kemény, a fog klinikai koronájához, vagy a fogművekhez erősen tapadó anyag. A felszínét, minden esetben még nem kalcifikálódott plakk borítja. A fogkő, a fogak nyaki részén, az ínyszél mentén helyezkedik el, de lerakódhat az íny alá is.
A fogkövet az ínyszélhez visonyított helyzete alapján osztályozzuk:
- subgingivalis: az ínyszéltől apicalisan, fekete szinű
- supragingivalis: az ínyszéltől occlusalisan, színe sárgás
A legtöbb fogkövet, az alsó frontfogak belső felszínén és a felső molaris fogak külső oldalán találjuk.
Oka: a nyálmirigyek kivezetőcsövei ezekkel a fogcsoportokkal szemben nyílnak és így állandóan bő nyál éri ezeket.
A fogakon képződő felrakódás károsítja a fogtartó szöveteket, mert a fog és az íny közé larakódva:
- ínygyulladást,
- tasakképződést,
- ínysorvadást okoz (fogágybetegséget, csontpusztulást)
- ezáltal elősegíti a fog meglazulását, majd elvesztését okozhatja.
A fogkő esztétikailag csúnya, el is színezheti a fogakat, valamint hozzájárul a kellemetlen szájszag kialakulásához
DEPURÁLÁS célja:
Az ínygyulladás megszüntetése, a gyulladásos tapadásveszteség megállítsa.
A supra és a subgingivalis depuralas eszközei:
Kézi eszközök:
Depuratorok
-sarló
- kapa
- véső, reszelő
- papagájcsőr
Küretek:
- univerzális küret
- felületspecifikus küretek: Gracey (műanyag típusa implantatum tisztítására való)
Gépi eszközök:
- ultrahangos depuratorok (magnetostrikciós és piezoelektromos)
- szonikus depurátorok
- lézerdepuratorok (Erbium YAG)
- egyéb: EVA, kinetikus
Műszerek részei:
- megragadást szolgáló nyélű
- depurálópenge
- és a kettőt össezkötő nyaki rész
A műszer lehet:
- szimpla vagy dupla végű
- fix és cserélhető pengéjű
A nyaki rész és a penge edzett, kemény widiaacél.
Minden depurator és küret fontos követelménye, hogy pengéje éles legyen, ezért fontos a depuráló műszerek állandó karbantartása és élezése.
Gracey – adott fogak megfelelő felszíneinek tisztítására specializált műszerek:
· 1-2: metsző fogak
· 3-4: front fogak
· 5-6: frontfoga és praemolarisok
· 7-8, 9-10: praemolarisok és molarisfogak buccalis és oralis felszínei
· 11-12: praemolarisok és molarisfogak mesialis felszínei
· 13-14: praemolarisok és molarisfogak distalis felszínei
- A fogkőeltávolító szög a küretkanál és a sarló esetében 45-90 fok között van.
- A gyökérfelszín-simítás esetében 30-45 fokos.
- A lágy szövetek curettage esetén 90-110 fokos.
- Gyökérsimítás során a felpuhult, fertőzött, toxinokkal átitatott szöveteket távolítjuk el.
Szonikus depurátorok:
- A depurálófej, a műszer által keltett rezgéseket továbbítja a fogfelszínre és a rezgések zúzzák porrá a fogkövet
- A rezgések frekvenciája: 4000-7000 Hz között mozog.
- A fogászati egységkészüléken a légturbinás kézidarab csatlakozójáról működtethető.
- A fogfelszínen kialakuló súrlódás hőt termel, ezért hűtővíz használata kötelező + el kell szívni
Ultrahangos depurator:
Piezoelektromos: az ultrahang-frekvenciás rezgéseket piezoelektronikus kristály gerjeszti
Magnetostriktív:
- a rezgéshullámokat mágneses tekercs hozza létre
- Mindkét típusú készülék működő feje 24 – 42 000 Hz frekvenciával rezeg.
- A rezgőfej által felvett és továbbított rezgések hatására képződő légbuborékok zúzzák porrá a fogkövet.
Professzionális tisztító és polírozó eszközök:
Plakk eltávolítására használható:
- abrazív anyagot tartalmazó polírpaszta + kefe
- műanyag harang, korong, arkanzasz kövek
Fogfelszíneket tisztíthatjuk:
“Air abrasive” (kinetikus) homokfújó technikával – nagy nyomású vízsugárral abrazív anyagot (Ca-bikarbonat, Na-bikarbonát) fújunk a fog felszínére. Ez a híg izapszerű lé, eltávolítja a fogak felszínéről a lerakódásokat és elszíneződéseket. Mivel, fogkőeltávolításra nem alkalmas, csak tökéletes mechanikai fogtisztítás után használható.
Tömések, fogművek esetében a felszíni egyenetlenségeket vékony polírozócsíkkal vagy EVA rendszerrel szüntethetjük meg.
· A fogkövek maradéktalan eltávolítását követően a felületek mentol vagy semleges ízű polírozópasztával történő tisztításával fejeződik be a kezelés. A fogak polírozása történhet polírozó paszta és kisfejű polírozókefe, gumiharang segítségével.
·
· A polírozás fontos, mert az egyenetlenségeken hamarabb meg tudnak tapadni a baktériumok, újból tud képződni a plakk és a fogkő.
|